Collage Tumblr Themes


Sweet sixteen:)))

Sweet sixteen:)))




Text Post Sun, May. 20, 2012 1 note

Nem tudom, mit gondoljak

Nos.. A héten nagyon sokat beszélgettünk Gerivel, mindig odajött hozzám szünetekben, aranyos volt, aztán csütörtökön mondta, hogy valamikor felmehetnék hozzá. Nem is gondolkoztam rajt, mondtam, hogy pénteken(másnap) ráérek. Jött a péntek. Felmentem hozzá. Csináltunk ezt-azt, beszélgettünk. Majd egyszer csak adott egy szájrapuszit, amit még mindig nem tudok hova tenni, ezután elmagyarázta, miért nem akar kapcsolatot, de ezt most inkább nem fejteném ki annyira.

Na a lényeg, nem tudom, hogy leszünk ezután. 

Tegnap szülinapoztunk Cseszkával, Adriánnal, Matyival, Bekyvel, Danival, Ádámmal, meg ilyen random emberekkel. Elhívtam Gerit is, persze, aki nem jött el, de megpróbálom ezt sorba leírni.

17:10kor találkoztunk a megbeszélt helyen, majd félkor kb odaért Beky is. Üveges fele mentünk. Hívtam Gerit 3szor, nem vette fel. Oké, írtam sms-t, hogy ha esetleg szándékozik jönni, akkor hol talál. Elkezdtünk inni, szerintem miután odaértünk, fél órán belül már elég jól voltunk Matyival, a többiek annyira nem nagyon ittak. Jött a mostanában már kihagyhatatlanná vált bőgős rész. Most például kettőt találhattok, min akadtam ki. Igen, azon hogy nem jött el, és nem is szólt. Félrevonultunk Matyival, próbált vigasztalni, elmondta, hogy nem érdemel meg engem a srác, ne sírjak miatta, ő sem érdemelt meg, a pasik hülyék. Számíthatok rá, stb. “A nők érettebbek a pasiknál, és ő sem fogja fel, hogy te lennél neki…” Annyi mindent mondott, kár hogy azokra pont nem emléxem. Utána Beky is odajött, és azt mondta: “Nincs semmi okod arra, hogy sírj, mert okos vagy, szép, tök jók a jegyeid, van egy jó blogod, egy titkos blogod, ahova bármit leírhatsz, egy csomó srác oda van érted. Nem érdemli meg a Geri se, hogy miatta sírj.” Kitalálták, hogy menjünk tovább, Csillagba. Ott találkoztunk Danival meg egy haverjával, Danival, activityztünk:D, meg ilyenek. Ezután kimentünk Rábapartra is, ott eperrel és tejszínhabbal szórakoztunk, mert Cseszkáéktól azt kaptam, gondolom ezzel arra akartak utalni, hogy ott lesz Geri is, és akkor majd lesz mire elhasználni. De nem volt ott, mégis megoldottuk. Mikor anya reggel meglátta a hűtőben a maradék tejszínhabot és epret, csak annyit mondott: “Jó buli lehetett” :DDDDDDDDD

És akkor ma reggel rámírt Geri, tudtam, elmagyarázta, miért nem jött oda. OK. Várom a folytatást






Én magam mellé rajzollak, más maga mellé szögezne

Nagyon tetszik !







Lányok:)

Lányok:)




Bonyolódások

Szombaton Szlovákiában léptünk fel. Este “buliztunk”, bár az kicsit erős szó rá. Inkább úgy mondanám, hogy iszogattunk, meg ismerkedtünk. Összegabalyodtam egy sráccal, aztán lett is miatta bűntudatom. Csak nem tudom miért, mert Gerivel nem vagyunk együtt, az ismerkedés:)-fázisban vagyunk. De látom nem nagyon írtam még róla, úgyhogy bepótolom. Szóval úgy kezdődött, hogy rámírt fészen. Odajött hozzám suliban. És beszélgetünk. Sokat. :) És egyre jobban tetszik.:) Meg ahogy néz rám, ahh elolvadok. Állandóan mosolyog, és annyira édes.:)) Na befejeztem. :D






Text Post Thu, May. 10, 2012 1 note

Osztálykirándulás

Már korán reggel fényképezkedéssel kezdtük.:D

 
mikor beértünk Győrbe, elmentünk piát venni. A boltban utánunk jött két srác. Hallottam, hogy egymást közt azt beszélik, hogy talán az sok lesz reggelre. De végül megkérdezték tőlünk, hogy osztálykirándulásra megyünk-e, mi meg visszakérdeztünk, hogy ennyire látszik?!:D Aztán elértük a vonatunkat is kisebb nagyobb szerencsétlenkedések közepette, mert nem találtuk a többieket, és el-vissza mászkáltunk az aluljáróban.

 
nagy unalmak közepette Cseszka Enikővel kifestette a körmét a vonaton.

Pesttől ilyen kisbuszokkal közlekedtünk, először Szentendrére mentünk, ott kaptunk kb 1 óra szabad programot, fagyiztunk, mászkáltunk, beültünk egy kávézóba, ami kicsit hasonlított a győri mandalára. 
Kint ültünk, Cseszkával, Bekyvel, Barbival, Szonjával és Edinával, amikor a Cseszka mögött látható egyének megérkeztek. Azon gondolkoztunk, milyen nyelven beszélhetnek, mert Cseszka szerint franciák voltak, persze jött a “Voulez vous couchez avec moi ce soir”, de én hallottam, hogy azt mondják, “vier”, úgyhogy biztos németek.:D Ezután mentünk a solymári ördöglyuk barlangba, ami komolyan mondom, borzalmas volt. Nézem itt a képeket, és a hideg ráz attól a helytől. Többet oda se megyek.

És végül mentünk a szállásunkra, ami Leányfalun volt, és kajak bejött:D! Fél8 körül kaptunk vacsit, majd iszogattunk. Volt egy tök jó erkély, ott beszélgettünk, és persze a zene is szólt. Elkezdődött a We found love. Addigra már elég jól éreztük magunkat, majd mikor meghallottam a számot, hirtelen kitört belőlem a bőgés, mert ez az egyik szám, ami nagyon Matyira emlékeztet. Olyan hülyének érzem magam, hogy a Bencének meg Máténak ott bőgtem, mint valami idióta, mikor már elvileg túl vagyok rajt..! De eztán ittunk még, és sokkal jobb kedvem lett. Megbeszéltük Tomival, hogy együtt alszunk. Nem akartunk éjszakai túrázni, de muszáj volt:/ Amúgy annyiból állt az egész, hogy sétáltunk egy erdőben, és volt rajtunk kívül mégegy csoport. Ők ijesztgettek minket, meg mi is őket. Összvissz a dolog értelmét hiányoltam. 1 körül értünk vissza a szállásra, ettünk, ittunk, majd át akartunk menni a fiúkhoz, mi 6an lányok, de nem engedtek át minket. Fél3 körül, mikor már a tanárok bevonultak végre, akkor tudtunk csak átmenni, de a lányok nem maradtak tovább 2 percnél, csak Cseszka meg én a fiúkkal. Beszélgettünk egy darabig, majd “aludtunk”. Egy emeletes ágyon 4en. És amikor végre kényelmesen feküdtem, Tominak nyilván akkor jutott eszébe nyújtózkodni. Szóval nagyon szarul “aludtunk”, fájt mindenem reggelre. 6:44kor felébredtem, átosontam a lányszobába, nehogy a tanárok véletlen ott találjanak Tomival, az felettébb kellemetlen lett volna. Befeküdtem Cseszka mellé, ott aludtunk még valamennyit, majd egy szőke csaj keltett minket, ő valami idegenvezető volt azt hiszem, annyira emléxem, hogy mikor kiment, szinte felkiáltottam, hogy “EZ KI VOLT????” :D Kitakarítottunk, összepakoltunk, majd mentünk a Rám-szakadékhoz. Az nagyon szép volt, csak az nem tetszett, hogy egy ér fölött-mellett kellett mászkálnunk, köveken ugrálva, falakat és létrákat mászva, meg hogy nem tudtam máshogy keresztül menni rajt, csak úgy, hogy beleálltam, és a fehér tornacipőmből lett sötétszürke.
 

most, hogy már kellőképpen összekoszolódtunk megint,  mehettünk Visegrádi várat nézni, ahol még is nem voltam 600szor, utána meg bobozni. Mi Cseszkával nem kockáztattuk meg, hogy a gyomrunk vajon elég strapabíró-e az elfogyasztott alkohol mennyiség után a bobozáshoz, ezért mi fagyiztunk, és jégkásáztunk. Kiültünk egy padra, később csatlakozott hozzánk Tomi és Máté is. Fényképezkedtünk, igaz nem sikerültek túl jól, de ezzel kell beérni.:)


haza fele úton nem történt semmi. Mikor beértünk Győrbe, mekiztünk, összefutottunk nagyon sok ismerőssel, és kb ennyi lenne.:))

All in all, nekem nagyon tetszett a kirándulás, a barlangot meg a szakadékot leszámítva, mert az este-éjjel kárpótolt. :))) Meg amúgy is jó kedvem volt majdnem végig, kivéve a bőgős részt, de kajak ez volt életem legjobb osztálykirándulása.:D






Text Post Sun, May. 06, 2012 1 note

:(

Igen, a másik blogomra csak ennyit írtam, de ide sokkal többet fogok. Tudjátok van ez a srác, nevezzük G.nek, tudjátok, akit nem akarok elkiabálni. Tényleg nagyon tetszik. És lehet, csak azért van ez, mert ő most új az életemben, az elmúlt fél év után igazi megváltás, hogy van ő, és nem az a szar reménykedés, amiről már eleget írtam, hanem az a reménykedés, amikor tudom, hogy történni fog valami. Talán valami jó.

‎”Sokkal jobb, amikor vágyódsz valami után, mint amikor megkapod. A vágy pillanata a legcsodásabb pillanat. Az a pillanat, amikor tudod, hogy valami történni fog - ez a legfelemelőbb érzés.”

És én nagyon szeretném, ha tényleg lenne valami. Meg kéne tanulnom, hogy ne akarjam ennyire a dolgokat, meg hogy ne görcsöljek rá ennyire. Alig ismerem, mégis annyira szimpatikus. Az őszintesége. Meg ahogy csak néz rám. Áll előttem és néz. Rámosolygok - visszamosolyog. Nagyon tetszik ez az ártatlanság, ahogy a tekintetéből ennyi mindent megtudok. 

Ja és hogy akkor a szomorú fejhez is legyen valami köze a postnak: vannak ezek a mélypontjaim, amikor nem beszélünk, és az olyan szar. Mert várnám, hogy történjenek a dolgok, csak olyan lassan teszik (legalábbis néha nagyon lassúnak tűnnek), és ha végre megtörténnek, nagyon nagyon tudok nekik örülni.

Úgyhogy végülis: :)






Elkapta a pillantásomat és visszamosolygott.. de vajon tudja hogy a szívemet is megkapta ezzel?:)

ez annyira aranyos :)






Text Post Fri, May. 04, 2012 4 notes

Elgondolkodtat

Vajon a kimondott vagy leírt szavaknak is van “szavatossági idejük”? Egy pont, ahol már nem érvényesek többé, nem jelentenek semmit, ki kell őket dobni? Pl. a “Szeretlek”.. komolyan gondolhatják az  emberek, ha egyik nap még kimondják ezt a szót, másnap meg szakítanak? Vagy ez is csak egy egyszerű hazugság? Vagy ha feltörik a facebookod, és elolvassák a legjobb barátnőddel közös beszélgetéseiteket. Elolvassák, mennyit jelentett neked valaki, akiről azt hiszik, még mindig fontos számodra, de te már nem úgy nézel rá. Szóval azok a szavak semmit sem érnek, amelyeket valaha nagyon is komolyan gondoltál. “A szó elszáll, az írás megmarad” -de mégis, ha az írott szónak sincs már semmi értelme?

Csak úgy eszembe jutott most ez.






Éles váltás

Változtak a dolgok. jó irányba:).. nekem. és innentől ő engem nem érdekel, jöhet akármi. jaj de jó ezt így leírva látni :D amúgy komolyan. az elmúlt héten már nagyon bizonytalankodtam, hogy mi legyen, és valahogy úgy jött, hogy akkor ebből ennyi elég, mindenkinek jobb.:) mert nem fogok olyan busz után futni, ami nem vesz fel.:) Na persze ez nem csak ilyen légbőlkapott ötlet, meg nem csak magamtól döntöttem így, ahj basszus hogy írjam le, hogy érthető legyen, egy az, meguntam. kettő, nem volt már értelme annak, hogy reménykedjek. három, mégis miért tettem volna, így hogy tudom, milyen, még mikor van barátnője is, stb. négy, van másik :D. jó ezt így nem jelenteném ki azért, de van valaki, aki nekem nagyon tetszik, és tudom, hogy én is tetszem neki, de még nem írnék róla, mert nem akarom elkiabálni. látom benne azt, hogy őt nem hasonlítgatnám hozzá. és ez fogott meg benne, meg persze más is, de ez kapcsolódik ide.:)





1/3 older »